Miért is választottam ezt a témát?
Anamé Program oktatóként többször hallottam a gyakorlóktól, hogy az ellenállás miatt nem tudták elvégezni az otthonra kapott feladatokat, vagy nem képesek csoportos órákra jönni és gyakorolni. Mostanában ismét felmerült ez a téma…
Az Anamé gyakorlói csoportban feltettük a kérdést, hogy a blogposztjainkban milyen témáról olvasnának szívesen az emberek, és több visszajelzés is érkezett, hogy az Anamé jóga gyakorlatainak végzésével szemben néha van ellenállás, és jó lenne, ha elmesélnénk a saját tapasztalatainkat és azt, hogy mi ezt hogyan kezeljük.
Az első reakcióm az volt, hogy biztosan nem én fogok erről a témáról írni, mert nem én vagyok a kompetens, mivel nekem sosem volt ellenállás a gyakorlással szemben. Nem is igazán értettem, amikor a gyakorlóktól erről hallottam. Tíz éve minden nap végzem az Anamé Karmakiller jóga gyakorlatait, és én akkor érzem rosszul magam, ha valami miatt nem gyakorolhatok.
Ahogy ezt így végigfuttattam magamban, akkor jöttem rá, hogy nekem az életemben csak egy dolog nem okoz ellenállást, ez pedig az Anamé Program gyakorlatainak végzése, Minden más igen. Ekkor született meg bennem a gondolat, hogy nekem is írnom kell az ellenállásról, mert igenis szakértője vagyok a témának.
Hogyan veszem észre magamon, hogy éppen ellenállásba ütköztem?
Én ilyenkor a következőket szoktam megfigyelni magamon:
- Reakció... amikor az élet valamilyen feladatot vagy új helyzetet hoz elém, és az első reakcióm, hogy “naeztaztánmárnem”, vagy csak egyszerűen egy “nem”, és érzem, hogy a testem is befeszül.
- Nehezen kezdek bele az adott feladatba, vagy húzom-halasztom az időt, hogy ne kelljen belefognom. Tudom, hogy meg kell csinálni, tudom, hogy jobb lesz utána, és mégsem kezdek bele, hanem inkább mindent más csinálok, például elmegyek mosogatni, felhívom a barátnőmet, megnyitom a Facebookot és elolvasom az új üzeneteket vagy csak nyomkodom a telefont, esetleg eszem egy pár falatot, és még lehetne tovább sorolni… Az idő megy, én meg halogatom, hogy nekikezdjek a feladatnak.
- Késem a feladat teljesítésének határidejével vagy elkések a megbeszélt találkozóról.
- Nem végzem el a feladatot, elmarad a cselekvés.
Te találkoztál már ezzel a hozzáállással vagy érzéssel? Ha igen, vajon hogyan van ebből kiút? Erre is visszatérek, és megosztom veled, hogy én miként kezelem, amikor észreveszem magamon az ellenállást, de előbb hadd meséljek kicsit a saját tapasztalataimról! Rájöttem ugyanis, hogy egész életemre az ellenállás volt a jellemző.
A saját ellenállásaimról
Az ellenállás számomra azt jelenti, hogy elutasítom azt, ami van. Én azt tapasztalom, hogy az elutasítás mögött valami fájdalom vagy félelem húzódik meg, még akkor is, ha az nem tudatos. Azért gondolom így, mert ahogy említettem, ha ellenállásba ütközöm valamivel kapcsolatban, érzem, ahogy testem feszül és összehúzódik, ami nálam a félelem jele.
Milyen helyzetekben vettem és veszem magamon észre, hogy ellenállás van bennem?
- Család
Az életemben is - mint mindenki másnak - nagyon nagy szerepe és hatása volt az életemre a családomnak. Az első, de a hetedik és nyolcadik blogbejegyzésben is részletesen megírtam a történetünket.
Számomra nagyon fontos volt, hogy a családom elfogadjon. Az életemből 50 év azzal ment el, hogy anyukámnak szerettem volna megfelelni, úgy éreztem, hogy nem vagyok neki elég jó. Ugyanakkor én is sokat bíráltam és elutasítottam a családomat: a személyeket, a helyzeteket, a körülményeket, azt, ahogy éltünk, vagy amit mondtak. Egyszóval ellenállás volt bennem a családommal szemben.
- Az ismeretlentől való félelem
Ez több dologra is vonatkozott. Így volt többek között az emberekkel: féltem kapcsolatba kerülni másokkal, ismerkedni, vagy barátságokat kezdeményezni. Társaságban is visszahúzódó voltam, és inkább csak hallgattam a többieket.
Emellett nem mertem egyedül utazni még országon belül sem, nehogy külföldre. Ha nem jött velem valaki, akkor inkább otthon maradtam. Számomra hatalmas dolog volt és nagy áttörés, hogy 2020 nyarán egyedül utaztam külföldre.
Aztán nagy stresszt, félelmeket és természetesen ellenállást hozott fel bennem az utóbbi években a modern technika megtanulása és alkalmazása. Emlékszem, amikor 5 évvel ezelőtt megkaptam egy okostelefont. Meg kellett tanulnom a használatát, mert a munkámhoz kellett, én pedig sírva fakadtam, de beleálltam a helyzetbe, megtanultam a használatát, és ez nagyon jó érzés. Ilyen volt az internet és a számítógép használata is..Olyan ellenállás, feszültség és hiszti jött ki rajtam, amitől én magam is meglepődtem.
- A hibázástól való félelem - a külvilág véleménye, elutasítás
Úgy látom, hogy ez összekapcsolódik az ismeretlentől való félelemmel is. Bennem van, vagy volt egy olyan program, hogy mindent azonnal és tökéletesen kell tudnom, mert különben nem vagyok elég jó. Nem hibázhatok, mert akkor nem fogadnak el, bírálnak, sőt a legfájóbb, hogy kiközösítenek. Túlzottan fontos volt, hogy mások mit gondolnak és mondanak rólam. Nagyon adtam a külvilág véleményére, és függtem tőle. Ezért komoly feladat volt, amikor az óratartások mellett elindultam az Instagram és a Facebook felületein, majd belevágtam a blogírásba.
A számítógép használata mellett a másik kihívás, hogy kilépjek az emberek elé őszintén megmutatni magam, és elmondjam a véleményemet, vállalva a külvilág reagálását. Nem volt könnyű az elindulás, de ebbe is beleálltam.
- Az elutasítása annak, hogy itt kell lenni az anyagban
Spirituális téma, de lehet, hogy te is érezted már vagy volt ilyen gondolatod, hogy mit keresel ebben a világban, mit keresel itt a Földön, mi értelme van a szenvedésnek, a betegségnek, a halálnak. Lehet, hogy furcsa, amit most leírok, de úgy érzem, van összefüggés.
Amióta az eszemet tudom, reggel nehezen kelek fel és morcos vagyok, függetlenül attól, hogy éppen hány órát aludtam, hol vagyok vagy hogy aznap mit csinálok. Emlékszem, gyerekként soha nem voltam képes egyedül, magamtól felkelni. Reggelente anyukám hosszas könyörgése után voltam csak hajlandó kikelni az ágyból. Tudom, hogy nem a fáradtság húzott vissza, mert belül mindig éreztem az ellenállást. Jellegzetes és ismerős ez a reggeli érzés, amit tudom, hogy nem a körülmények okoznak. Valahonnan máshonnan származik, ami a napi teendők elindulása során elmúlik.
Régen nem voltam ilyen tudatos a folyamataimra, csak azt éreztem, hogy befeszülök, hogy nagyon nehezen kezdek bele a cselekvésbe vagy esetleg el sem kezdem, és ez még jobban fokozta a rossz érzéseket, az állapotomban pedig elindult egy lefelé húzó spirál. Úgy gondoltam, hogy ezen nem lehet változtatni, én ezt a működést kaptam az élettől, így kell valahogy kibírni és végigtolni az életet.
35 éves voltam, amikor először találkoztam személyiségfejlesztő technikákkal, módszerekkel, amelyek már segítettek, hogy tisztábban lássam magamat és a világot, illetve felébredt bennem a remény, hogy nem áldozat vagyok, hanem képes vagyok változni, és változtatni az életemen. Ez nagy felfedezés volt számomra, és innentől tudatosan kerestem a fejlődés és a változás lehetőségét.
Ennek eredményeképpen 2011 elején rám talált az Anamé Program azáltal, hogy egy ismerősöm ajánlotta, hogy menjek el és próbáljam ki, mert biztosan segít megoldani az akkori nehéz élethelyzetemet. Akkor már hallottam Balázs Valériáról és arról, hogy valami különleges jógatanfolyamot tart, amit maga dolgozott ki, és ami nagyon hatásos. Így találkoztam az Anamé Programmal és indultam el ezen az úton, és valóban jöttek a változások.
Én előtte soha nem jártam jógastúdiókba. Tudom, hogy sokféle jóga irányzat létezik, mint például a bikram-, az ashtanga-, vagy a kundalini jóga, de igazából nem tudom, mi a különbség közöttük, mert az Anamé Program annyira bevált számomra, hogy nem is érdekelnek az egyéb jógairányzatok.
Az első jógaóra tapasztalatai után nagyon felkeltette az érdeklődésemet Anamé története és életútja, amit a Karma Killer című könyvében, illetve https://anameprogrameletmod.blog.hu/tags/%C3%A9letm%C3%B3d is mesél. Balázs Valéria Anamé másik könyve, a Csakra program pedig abban segített, hogy megismerjem a csakrák működését, illetve azt, hogy hogyan lehet egyensúlyba hozni őket. Az Anamé Program nem a csakrák megnyitásával és a kundalini energia felébresztésével foglalkozik, hanem a csakrák tisztításával és energetizálásával, így segít megteremteni a csakrák, és a hozzájuk tartozó életterületek egyensúlyát.
Mi lett a megoldás számomra?
Hogyan lehet áthaladni a felbukkanó félelmeken, hogy azok leoldódjanak, és csak az öröm, az elfogadás és a szeretetet maradjon? Nekem az Anamé Program segített ebben.
Én most úgy látom magamnál, hogy az életben az ellenállások a biztonság hiányával kapcsolatosak. Anamé véleménye szerint - ami a Csakra program című könyvében is olvasható -, a gyökércsakrához tartozik az anyagi és az érzelmi biztonság, valamint ide kötődik a családhoz való viszonyunk is.
A gyökércsakra testi szinten a farokcsigolya és a lábak. Ha ez a terület energetikailag jó állapotban van, akkor biztonságban és bőségben érezzük magunkat ebben a világban, és elfogadó és szeretetteljes a kapcsolatunk a családdal. Nálam a gyökércsakra alulműködése volt a jellemző.
Hogyan tudott leoldódni az ellenállás, és kialakulni a hála, a szeretet, az elfogadás?
Ahogyan az előző posztjaimban már említettem, eredetileg az anyagi helyzetem javítása miatt kezdtem el végezni az Anamé Programot. Az egyéni órákon sok gyökércsakrás gyakorlatot kaptam Anamétól, valamint részt vettem minden gyökércsakra órán és kurzuson. Rengeteget dolgoztam ezen a területen, és ennek meg is lett az eredménye.
Azt vettem észre magamon, hogy egyre elfogadóbb lettem a családommal és a rokonságommal szemben. Megláttam a fájdalmakat és a félelmeket, amelyek meghatározták a viselkedésüket, és megláttam az értékeket, amelyeket kaptam a családtól.
Mivel az Anamé Program olyan komplex transzformációs rendszer, amely a Karma Killer jóga mellett az Anamé Program kiegészítőket is magába foglalja (ezek az Anamé kristályok, az Anamé meditációs hanganyagok, az Anamé csakravizek és az Anamé könyvek), így nemcsak a Karma Killer jógagyakorlatokat végeztem a gyökércsakrára, hanem természetesen a kiegészítőket is használtam és használom ma is napi szinten.
A gyökércsakra tisztító karkötőt a bal kezemen, párját, a gyökércsakra töltő karkötőt pedig a jobb kezemen hordom. Emellett a gyökércsakrához tartozó Karma Killer kristály, az Ázsia is mindig velem van, így folyamatosan kapcsolódni tudok az Anamé Program által közvetített energiához.
A gyökércsakra meditációs hanganyagát is folyamatosan hallgatom. Nagyon szeretem ezeket a hanganyagokat az úgymond holtidőkben, például utazás közben hallgatni. Érzem, hogy egyensúlyban tartanak, stabilitást adnak, és hogy kiegyensúlyozott leszek tőlük.
Az Anamé gyökércsakra vizeket is folyamatosan ittam. Megcsináltam a 21 napos vízkúrát, és nagyon élveztem, ahogy nemcsak fizikai szinten, hanem érzelmileg is könnyebb lettem, mivel leoldódtak a régi sérelmek fájdalmak, amelyek az ellenállást okozták. Így egyre elfogadóbbá és szeretetteljesebbé tudtam válni.
De nemcsak a gyökércsakra tisztítása és töltése segített, hanem a szívcsakrám is jobb állapotba került. A szívcsakra a mellkas és a karok területe, és az érzelmek tartoznak ide.
Ha az a terület energetikailag jó állapotban van, akkor nyitott és befogadó a szívünk, ugyanakkor erős és stabil. Ez azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk mások érzelmeire anélkül, hogy magunkra vennénk dolgokat, és ezek érzelmileg megrángatnának.
Nálam a szívcsakra területén is hiány volt energetikailag, ami abban nyilvánult meg, hogy visszahúzódó voltam és féltem kapcsolódni másokhoz, ugyanakkor érzékeny reagáltam a külvilágra, és személyesre vettem a dolgokat.
Azóta nagyot változott a szívcsakra területe is. Sokat dolgoztam ezen a területén is az Anamé jógagyakorlatokkal, és a mai napig folyamatosan végzem a csakratisztítást az Anamé energetizált kristályokkal. Bal kezemen a szívcsakra tisztító karkötőjét, jobb kezemen a csakra töltő és energetizáló karkötőjét hordom, valamint ide tartozik a Karma Killer kristályok közül Magyarország.
Nagyon szeretem hallgatni az Anamé szívcsakra hanganyagokat, valamint a Kapcsolatok átfényesítése CD-t. Érzem, hogy érzelmileg erősítenek és stabilizálnak, ugyanakkor nő a szívemben az érzékenység és az együttérzés.
Természetesen a szívcsakrára is többször elvégeztem a 21 napos vízkúrát, amelyek szintén nagyon sokat segítettek, hogy ez a terület is egyensúlyba kerüljön.
Mára érzelmileg stabilabb és kevésbé kibillenthető lettem. Nyitott szívvel tudok tudok maradni nehéz, fájdalmas helyzetekben is. Képes vagyok érezni a másik ember fájdalmát anélkül, hogy magamra venném, vagy érzelmileg bevonódnék. Ez már egészen más működés, és érzem, hogy a szívem stabilítása és ereje, valamint az elfogadás hogyan segíti az ellenállások leoldását.
Végül van még egy csakra amit szeretnék megemlíteni. Ennek a testterülete a fejtető - ez nem más, mint a koronacsakra, amivel a nem látható világhoz kapcsolódunk. Ahogy már írtam, düh és harag volt bennem, hogy miért kell itt lennem ebben a világban. Egyedül éreztem magam, Istentől elszakítva, sőt Isten haragjának és büntetésének éltem meg, hogy itt kell lennem a Földön, az anyagban.
Mivel az Anamé Program a test mind a hét csakrájával dolgozik, így a koronacsakra sem maradhatott ki. Amikor elkezdtem az Anamé Programot, energetikailag ezen a területen is alulműködés volt nálam.
A gyakorlás és az eszközök segítették, hogy a koronacsakra is egyensúlyba kerüljön. Természetesen az évek során minden koronacsakra órán és kurzuson részt vettem, és a mai napig viselem a koronacsakra tisztító és töltő karkötőket, illetve a Karma Killer kristályok közül az Atlantisz karkötőt. Nagyon szeretem napi szinten hallgatni a koronacsakra Anamé meditációkat, valamint a koronacsakrára is végeztem 21 napos vízkúrát.
Mára ezen a területen is jobb lett az energiaáramlás, és megtapasztaltam, hogy létezik egy nagyobb erő, ami megtart, segít és amiben bízhatok. Megváltozott a gondolkodásom az emberi élettel kapcsolatban. Már nem büntetésnek tartom az emberi létet, hanem csodálatos lehetőségnek a fejlődésre. Így, ha új helyzet vagy feladat érkezik az életembe, és megjelenik a félelem, illetve ebből adódóan az ellenállás, már gyorsan át tudom fordítani. Látom a lehetőséget, hogy azt a célt szolgálja, hogy több legyek általa és fejlődjek.
Bár most három csakrát emeltem ki, úgy gondolom, mind hét csakra jobb állapotba kerülése segített, hogy az ellenállás, az elutasítás, félelem és az összehúzódás helyett megjelenjen bennem az elfogadás, a hála, az öröm, a szeretet és a kiáradás. A mai napig is dolgozom mind a hét csakrával.
Szeretem, hogy az Anamé Programban sokféle jógaóra és jógatanfolyam közül lehet választani, bár a COVID járvány hatására sokat változott a jógastúdiók helyzete, így most sajnos az Anamé jóga Budapesten működő két stúdiójában sincs lehetőség személyes gyakorlásra. Online azonban nagyon sokféle és változatos csakraspecifikus jógaórával és tematikus online jógakurzussal készülünk.
Ha valaki nem tudja eldönteni, hogy melyik jógaórával vagy -kurzussal kezdjen, az oktatók tudnak segíteni az online konzultáción. A weboldalon az Anamé órarendben találhatók az egyéni online órák, és itt találni a 15 perces online konzultációkat is, kiválasztva a megfelelő időpontot és az oktatót. Ha valaki egyéni terápiás órát szeretne, a harminc perces Skype-os egyéni órákat is az Anamé órarenden keresztül lehet lefoglalni.
Az Anamé jógagyakorlatok eltérnek a hagyományos jógától, ugyanis itt nem kell ászanákat és jóga légzést végezni. Ha valaki a jóga kezdőknek címszó alatt keres magának jógatanfolyamot, ő is bátran kipróbálhatja az Anamé jógát, mert egyszerűek a gyakorlatok, bárki el tudja őket végezni.
Nekem az Anamé Program segített és segít a mai napig is, hogy a hét fő csakra tisztításával és töltésével egyensúlyba kerüljek energetikailag, és ezáltal fizikai, érzelmi szinten és az életterületeimben is egyensúly teremtődjön.
A tettek ereje
Az Anamé Program hatására elkezdtek leoldódni a régi minták, én pedig kapva ezen, nem várok arra, hogy teljesen kitisztuljanak a csakrák, hanem kezembe vettem a dolgokat. Ma már egyszerűen nekiállok mindannak, ami ellenállást okoznak bennem. A folyamatos gyakorlás és az Anamé Program kiegészítőinek a használata mellett a következőt teszem:
- Tudatosítom magamban, hogy félek, és hogy legszívesebben elmenekülnék a helyzet elől.
- Nem bántom ezért magam, hanem elfogadom a félelmet.
- Elindulok, és annak ellenére, hogy ellenállás van bennem, megteszem, amit kell.
Most már nagyon hálás vagyok az ellenállásnak, mert tudom, hogy ha átjutok rajta, akkor sikerült meghaladnom egy félelmet, és szintet ugranom a fejlődésben. Tudom, ha ellenállás jelentkezik, akkor az jelzés, hogy ott lehetőség van a fejlődésre, ezért érdemes beleállni, és folytatni a gyakorlást. A gyakorláskor jelentkező ellenállás azt mutatja, hogy feszínre került egy újabb réteg, ami hamarosan le fog oldódni. Ám ez az energiaminta nem adja magát könnyen, mégpedig azért, hogy segítsen minket a fejlődésben, és abban, hogy meghaladjuk saját magunkat.
Gyakorlók többször kérdezik tőlem is, hogy mit tegyenek, amikor ellenállásba ütköznek a gyakorlással kapcsolatban. Bár írtam korábban, hogy nekem pont a gyakorlás az, amivel szemben nem volt ellenállásom, az élet egyéb területein minden mással szemben azonban igen, így van tapasztalatom a kezelésével kapcsolatban.
A következőket szoktam ajánlani a gyakorlóknak.
1.Miután észrevette az ellenállást, fontos, hogy ezért ne bántsa magát.
2.Tűzzön ki maga elé kisebb célti. A gyakorlás esetén például, ha eddig 10-szer végezte el az ingyenes gyakorlatokat, akkor legyen csak 3 ismétlés. Ha esetleg ez is sok, akkor csak 1, de mindenképpen végezze el a gyakorlatot. Vagy ha időben nézem a gyakorlást, akkor 20 perc helyett legyen csak 10 perc, vagy akár csak 5 perc, de mindenképpen legyen gyakorlás.
3. Kezdje el még akkor is, ha nincs kedve.
4. Lehet, hogy a gyakorlás elkezdésével átfordul az ellenállás, és megjön a kedv. Ilyenkor, folytassa, és végezze el a teljes gyakorlatsort.
Bármilyen dologgal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy ha sikerül belekezdeni a feladatba, utána már megjön a kedvem, és örömmel tudom végezni. Nagyon szeretem azt a jó érzést, amikor megtettem valamit, amit előtte halogattam. Önbecsülést és tartást ad, és utána erősebbnek érzem magamat. Persze nem tagadom, sokkal jobb érzés és hatékonyabb is, ha halogatás és ellenállás nélkül végzem a feladatokat.Kedves Olvasó, remélem hasznosnak találtad az írásomat, és tudtam adni új nézőpontot, amely segít abban, hogy másként tekints a saját ellenállásaidra, vagy ha velünk gyakorolsz, akkor könnyebben legyőzöd az ellenállásodat a gyakorlással szemben.
A következő blogposztomban egy nagyon izgalmas témával szeretnék foglalkozni, ez pedig a párkapcsolat. Ismét saját tapasztalatokat fogok megosztani. Elmesélem, hogy nálam miként működött a párkapcsolat kérdése, és hogy az én változásommal hogyan alakult át a gondolkodásom ezzel a témával kapcsolatban. Ha érdekel, várlak szeretettel!
Köszönöm, hogy itt voltál velem, és remélem, hamarosan találkozunk!
Szeretettel,
Mária